Jazz thing, 53:
Ez az album egy szerencsés véletlen. Hiszen a „Joyosa” elkészítéséhez négy művészi karakter talált egymásra, akik együtt hagyják hömpölyögni a zenét.

>>> "Joyosa"CD-Információ

Markus Stockhausen trombitája gyengéden és tisztán szól, mint egy fiúszoprán és olyan aurát hoz létre, mely őszinte érzésével és megdöbbentő esztétikai kifejezés- és hatás-biztonságával ejt rabul. Snétberger Ferenc akusztikus gitárja olyan meleget sugároz, melyben a figurák és a szólista kirándulások privát történetekké válnak, melyekben a közönség is részt vehet. Arild Andersen nagybőgője akusztikus gerinc, mely erőt ad a kvartettnek és ravasz kis nüanszokkal megóv a túlzott mélabútól. S végül Patrice Heral inkább ütős mint ritmus-szolga és a zenét visszafogottan komplex mintákkal egészíti ki, melyek hol segítségként, hol pedig magyarázatként avatkoznak bele a történésbe.

Az egész mérsékelt keretek között zajlik, éles hangok nélkül, de mégis tele feszültséggel. A résztvevők egyike sem próbál meg uralkodni a másik felett. Így egy vidám, nyugalmas légkör keletkezik, mely a zene hangzását mint kreatív individuumok összességét juttatja érvényre. Ez kamaradzsessz a legfelsőbb fokon.

Ralf Dombrowski

Az Amazon.de szerkesztőségéből:
Ez a három zenész Európa legjobbjaihoz tartozik, ki-ki a saját szakterületén: Markus Stockhausen trombitás, úgy a dzsesszben, mint a klasszikus zenében is otthon van, a norvég nagybőgős, Arild Andersen és Patrice Héral, a legsokoldalúbb dobosok, illetve ütősök egyike.

1998-tól állandó együttest alkottak, mely „Karta” című, bősz, debütáló albumához erősítésként a norvég gitárost, Terje Rypdalt hívta. A Joyosa-val a trió kvartetté bővül a magyar származású gitárvirtuóz, Snétberger Ferenc csatlakozásával. Aki ismeri Andersen földhöz kötődő bőgőjátékát, tudja, hogy szívesen keresi a „finom” húrok ellenpontjait.

Csak Snétberger nem játszik stratocasteren, hanem akusztikus hangszeren. Pengetése itt legtöbbször úgy hangzik, mint egy spanyol gitáron, mellyel finoman brazil dallamokat keres. A Joyosa-t akár egy fajta elképzelt folklórként is jellemezhetnénk. De a kvartett képzelőerejébe ugyanúgy beleolvad a pop és a dzsessz is, mely elhatárolódik a szokványos meghatározásoktól.

Egyébként a tompított trombita „A keringő”-ben hallható visszhangzó Loop-jain kívül Stockhausen, Andersen és Héral semmilyen effektus-eszközt nem használt. A Karta-val ellentétben, ahol Héral még egy Boomerang-frázis-mintázót is használt, itt kizárólag akusztikusan szólal meg.

Emellett a Joyosa egy szerfelett oldott hangulatú album, mely az inkább éteri ("The Waltz” - A keringő) és a kimondottan kemény darabok ("Friend” - Barát) között dallamok nem sejtett gazdagságát bontakoztatja ki. Egyszerre nyújt olyan mélységet és komplexitást, amely a szerzői hangjegyírás és egységes improvizáció ilyen keverékében izgalmasabb nem is lehetne. Álomzene, a halk szuperlatívuszok albuma!

Roman Rhode