Lippische Landeszeitung, 2003. május 26:

tovább a magyar fordításhoz

A magyar temperamentum találkozása a New York-i urbanitással

David Friedman és Snétberger Ferenc koncertezett

Detmold (mk). Ha egy zenész találkozik egy másikkal, akkor azt általában „Meeting”-nek nevezzük. Zenei irányzatok is egymásra találhatnak, amint azt a „Pop meets Classic” óta tudjuk. Szombaton a kultúrkör meghívására a mottó „New York meets Budapest” (New York találkozása Budapesttel) volt.  Két „világzenész” képviselte saját városát: David Friedman és Snétberger Ferenc.

Mindketten olyan hangszeren játszanak - Friedman vibrafonon és marimbán, Snétberger pedig akusztikus gitáron – melyeket ritkán hallani együtt.
A Waldorf-iskola aulájában a közönség azonban átélhette, hogyan is hangzik, amikor ez a két hangszer egymásra talál. A muzsikusok improvizációval kezdték a koncertet, amely kissé csillapította a kíváncsiságot, ám stilisztikailag nem igazán lehetett besorolni. Lelket melengető darab, mely emlékeztet arra, hogy a gitárok és vibrafonok csodálatos hangszerek, melyek hangzása együtt és szólóban is mély benyomást tesz a hallgatóra. És ezt a művészek, a közönség örömére, ki is használták.
Budapest és New York valóban találkozott; az eredeti, magyar vadság és a metropolisz urbanitása. Elvegyültek, kiegészítették egymást és mégsem illettek össze – ez tette végül is varázslatossá az egészet.
Még egy, a programba beleszőtt, dzsessz alapmű is experimentálisnak és idegenszerűen hatott. Friedman és Snétberger szinte hipnotikus állapotban használták hangszereiket – és úgy tűnt, mintha nem előadták volna zenéjüket, hanem hagyták volna a közönséget részt venni temperamentumos játékukban.
Olyan lélegzetelállító tempót produkáltak, hogy mozdulataikat csak nehézségek árán lehetett követni. Dacoltak a zsúfolásig telt aula forró levegőjével, letörölték az izzadságot a hangszereikről és tovább játszottak, kiélték a bennük rejlő ritmust.
Közben egymást váltották - hol a vibrafon adta meg a taktust, hol a gitár. Néha egyáltalán nem volt ritmus és egymásnak adogatták a zenei labdát. Mindezt virtuóz és magával ragadó módon tették. A jó két órás koncert után nemcsak ők voltak izzadtak és boldogok, hanem a közönség is.

[Képaláírás: A vibrafon és a marimba mestere: David Friedman Snétberger Ferenccel játszott a Waldorf-iskolában.]